Október 17-én a középiskolánk tanulói ellátogattak a Nemzeti Gyászpark Látogatóközpontba, ahol a tanulók mélyebb történelmi ismereteket szereztek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről, megismerték az 1958–1963 közötti megtorlások történelmi hátterét és következményeit, valamint tiszteletteljes módon emlékeztek meg a nemzeti hősökről és mártírokról.
A program segítette a tanulókat abban, hogy megértsék a szabadság, emberi méltóság és hazaszeretet értékét, és felismerjék ezek jelentőségét.
Galéria a bővebben kattintás után
Írásbeli érettségi dolgozatokba való betekintés időpontja: 2025.november 4. (kedd) 8-16 óra között az iskola Könyvtárában.
Azon vizsgázókat várjuk, akik intézményünkben adták be jelentkezésüket az érettségire (közép és emelt szintre).
	
	2025 november 5.-én szerdán és december 4.-én csütörtökön  reggel 8 órától nyílt napot tartunk a végzős 8. évfolyamosoknak és szüleiknek.
	
	Az igazgatói  tájékoztató előadás után lehetőség lesz a 2.- 4. órákat látogatni. 
	Az rendezvényen való részvételhez kérjük regisztráljanak az alábbi hivatkozáson!
 Minden érdeklődöt szeretettel várunk egy játékos, beszélgetős,  ismerkedős délelőttre!
	
FIZIKA (természettudomány és kultúra) 2025/26 PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK
	 A pályázat részletei az alábbi dokumentumban találhatóak:  
Jó munkát kívánunk!
A diákigazolvány igénylés folyamatának leírása az alábbi dokumentumban található:
Az alábbi kérelmek letölthetők:



	Tisztelt Vizsgázó!
	Az emelt szintű vizsgajelentkezésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk:
	Írásbeli / szóbeli vizsgák időpontja:
	Az írásbeli érettségi vizsgák időpontjait a 27/2025. (VII. 24.) BM rendelet határozza meg, ezeken változtatni nem lehet. A szóbeli vizsgákat a fenti rendeletnek megfelelően a kormányhivatal 2025. november 6-10. között szervezi meg.
	Felhívjuk figyelmét, hogy
	Kérjük, szíveskedjen tájékozódni az érettségi vizsgán használható és a vizsgázó által biztosítandó segédeszközökről (pl. atlasz, szótár, függvénytábla stb.)
	
	Pest Vármegyei Kormányhivatal Kulturális és Vizsgaszervezési Osztálya
A következö hetek fontos eseményei: