20 hetedik osztályos diákkal négy napot töltöttünk Erdélyben a Határtalanul program keretében. Először a koltói kastélyba vezetett utunk, Petőfi mézesheteinek helyszínére. Láttuk a völgyet, ahol még nyílnak a kerti virágok, és megnéztük az interaktív Petőfi-kiállítást. Továbbindultunk Magyaróra, ahol mindhárom éjszakát eltöltöttük. Büszkék voltunk magunkra, hogy megmásztuk az utat a Kofa/Csíkos vízeséshez (10 km oda, s 10 vissza), a marosvécsi Kemény kastélyban pedig Kemény János unokája vezetett körbe minket. Müller Marci Mozart-ot zongorázott nekünk a nagyteremben!
Iskolánkban első alkalommal került megrendezésre a "Jó a népi" elnevezésű népzenei délután. A Művészeti hét zárásaként az általános iskolás tanulóink néptáncoltak, népdalcsokrokat énekeltek és népdalok hangszeres feldolgozását mutatták be. Minden szereplőnek gratulálunk, igazán változatos előadásokat láthattunk.
A Visegrádi Csoportot (V4) alkotó országok középiskolásai között megrendezésre kerül idén egy E-sport - Rocket League bajnokság.
Ennek keretén belül hirdettek egy videópályázatot is, ahol 2db 60mp-es videót kellett forgatni a megadott témák valamelyikében.
2024. április 4-én az Isaszegi Történelmi Napok keretében az 1849. április 06-i csata 175. évfordulója alkalmából iskolánk mintegy 35 fővel részt vett a Szent Márton kúttól a Szoborhegyre tartó 1849 méteres emlékfutáson. A kedvező időjárás, az összesen kb. 400 résztvevő, a jókedv minden résztvevő számára emlékezetes napot adott. A programok között kiemelkedő volt számunkra a lovas- és néptáncbemutató, illetve a kézműves programok.
Minden kicsi és nagy az élményen kívül ajándékokkal, éremmel gazdagodott és kedves vendéglátásban részesült.
A résztvevők számára gratulálunk és köszönjük a szervezést Mészáros Gusztávnénak az Aktív Magyarország részéről!
Fotók a FaceBook oldalon
A 2024/25. tanévre az általános iskolai beiratkozás a következők szerint alakul:
Az idei beiratkozást is személyes jelenléttel tartjuk. A személyes beiratkozáshoz kérjük hozzák magukkal a kért dokumentumokat. A beiratkozást követően iskolánk egy héten belül dönt, amelyről elektronikus úton értesítést küldünk.
A szükséges okmányok, dokumentumok, melyeket kérünk személyesen behozni:
A Skills IT konzorcium a most zajló EuroSkills 2025 válogatóval párhuzamosan, de formailag attól elkülönülő versenyt hirdet az informatikai technikumokban tanuló 11.-es és 12.-es tanulók számára Skills Junior néven informatikai rendszerüzemeltető kategóriában. A megmérettetésen a WorldSkills és EuroSkills versenyek informatikai rendszerüzemeltető kategóriájának témaköreiben, az iskolában megszerzett tudáshoz igazodó szintű feladatokat kell megoldani.