A verseny Budapesten, a Budapesti Honvéd Dózsa György úti Sporttelepén került megrendezésre. Szerencsére kiváló, napos idő várt minket.A teljesítendő feladatok a következők voltak:
1. MÁTRIX FUTÁS:
Adott egy 25x25 méteres négyzet alakú terület, ahol legalább 25 ellenőrzőpont/bója
volt található. A csapat minden tagja kapott egy térképet (tagonként eltérő pálya kombinációval), amin meghatározásra kerülnek azok az ellenőrző pontok, amiket sorrendben kell érinteni egy kis mágnessel. A cél a feladat legrövidebb idő alatt történő teljesítése volt.

2. ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS:
Egy baleset helyszínét imitálták a verseny szervezői, ahol egy combján súlyosan sérült, erősen vérző nő ellátását és közben egy eszméletlen sérült újraélesztését kellett teljesíteni. A végrehajtást szakképzett mentőtisztek értékelték.
3. LÉZERES VÁLTÓFUTÁS:
A csapat első tagja rajtjelre indult. A kijelölt táv (150 m) megtétele után megérkezett a
lőszektorba, ahol a megfelelő lőállásban végrehajtotta a lövészetet álló testhelyzetben, majd újabb 150 m-t futott a kijelölt körön és ezt követően térdelő testhelyzetben hajtotta végre a lövészetet. Ezután befutott a váltózónába és kéz érintéssel váltotta a társát. A lövészet során 5 darab 5 méterre lévő biatlon célt kellett leküzdeni legfeljebb 30 mp alatt.

4. FIGYELÉS, TÁJÉKOZÓDÁS, TÁVBECSLÉS:
A csapatnak négy különböző feladatot kellett végrehajtani 10 percen belül:
1. Egy kiválasztott tereptárgy elhelyezkedésének megadása tájoló segítségével az álláspontból.
2. Távolságbecslés: a kijelölt tereptárgy távolságának meghatározása méterben.
3. Hely meghatározása lejárással: A megadott égtájak és távolságok alapján meg kellett közelíteni a célpontot, és le kellett szúrni a jelzőzászlót.
4. Térképen kitűzött két pont távolságának meghatározása méterben. A két pont közötti egyenesen található domborzati viszonyok, tereptárgyak felsorolása.
5. KOMBINÁLT CÉLBADOBÁS:
Sípszóra a 10 m-es kúszófolyosó leküzdése után a csapat futva megközelítette a 15 méteres
dobó vonalat, ahol először egy airsoft fegyverrel álló célra kellett 3 lövést leadni, majd álló helyzetből elhajítja a kislabdát a kijelölt célterületbe. Ezután a találati hibák számának megfelelő futókört kellett teljesíteni a kijelölt bóják megkerülésével. majd ugyanezt megismételni 10 m távolságról. Ezt követte a váltás a csapattagok között. A feladatot időre hajtották végre a versenyzők és a csapat teljesítési idejét értékelték.

6. AKADÁLYPÁLYA:
A csapatnak egy előre kijelölt és felépített, természetes és mesterséges akadályokból álló pályát kellett teljesítenie időre. A csapattagok egymásnak segíthették és voltak közben páros feladatok is.
7. HONVÉDELMI TOTÓ:
A csapatnak egy tesztet kellett kitöltenie egy 100 kérdésből álló adatbázis alapján, Magyar történelem és Katonai alapismeretek tárgykörökkel kapcsolatban, amelyre 10 perc állt a rendelkezésükre.

8. FEGYVERES VÁLTÓFUTÁS:
A csapat a váltófutás szabályai szerint futotta le a 4 X 400 m távot a lehető legrövidebb időn belül. A váltóbotot a gyakorló gépkarabély helyettesítette.
Összetettben végül 19 csapatból a 13. helyen végeztünk, annak ellenére, hogy a többi csapat már tapasztalt versenyzőkkel érkezett. Versenyzőink komoly hozzáállásának köszönhetően sikerült azt elérni, hogy az Egészségügyi verseny számon a 2. helyezést szerezzük meg.