Lap nyomtatása
Írta:  Szalontai Szilvia
2023. nov. 13.

A FIUMEI ÚTI SÍRKERTBEN JÁRTUNK

Október 13-án és november 9-én lehetőségünk nyílt összesen mintegy 150 tanulóval és kísérőikkel, idegenvezetőkkel megismerni a Fiumei Úti Sírkert irodalmi és történelmi szempontból számunkra jelentős parcelláit.

Az idegenvezetők a csoportbontások után megmutatták a Batthyány-, Deák-, illetve Kossuth Mauzóleumokat, ahol személyesen is láthattuk hazánk jelentős képviselőinek síremlékeit a hozzájuk, illetve az életművükhöz kapcsolódó történeteket a korosztálynak és a tananyagnak megfelelő előadásban. Köszönet a rengeteg kérdésnek és válasznak mindkét fél részéről! A diákok nagyon aktívak voltak a kérdések és válaszok tekintetében is.

További sok érdekes információt kaptunk (József Attila, Kosztolányi Dezső, Kertész Imre, Reviczky Gyula, Munkácsi Mihály, Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Jókai Mór, Kertész Imre, Lendvay Márton …) hazánk sok irodalmi és történelmi szempontból értékes képviselőivel kapcsolatban.

Köszönet a tanároknak, akik jóváhagyták és támogatták az esemény létrejöttét.

Igény esetén ismét szervezünk ilyen sétát.

További fotók találhatóak a FaceBook poszt mellett.